A természet kapcsolata a munkával

  • Nincs hozzászólás

A természet kapcsolata a munkávalKörnyezetünk a legfontosabb dolog, amire az egészségük után figyelnünk kell. Aki lakásban éli életét, annak nehezebb dolga van, mint annak, aki kertes házban lakik. Ha a lehetőségeket nézzük, akkor egyértelműen a kertes ház sokkal jobb, viszont azzal sokkal több is a munka, mint egy lakással. A tehetősebb emberek ekkor hívnak kertészeket, hogy tartsák rendbe a szeretett kertjüket. Kertész álláshirdetést itt is fel lehet adni.

A kertész nem csak egyetlen kerttel foglalkozik, hanem több különálló kertel is, olyan tájakkal, zöld felületekkel, esetleg parkokkal, település részekkel, ahol fontos a környezet megóvása, igaz nem a természetes módján, de akkor is kiemelten fontosak. Hiszen egy nagyobb városban az ember szívesebben megy el a parkba sétálni, kocogni, piknikezni, pihenni, olvasni, stb., mint az utcákon egy sima sétára. Viszont ha már ekkora területről beszélünk, akkor nem kertészt hívunk, hanem kertész mérnököt, aki kifejezetten ilyenre szakosodott.

Tehát egy kertész mérnök feladatai, hogy megtervezze azokat a zöld közterületeket, melyeken az emberek kikapcsolódhatnak, és a természetben érezhetik magukat, legyen az nagyobb vagy kisebb park, kert, arborétum stb. Részt vesz olyan feladatokban melyek a zöldfelületek fenntartásáért felelősek, és egyben a gazdaságukért is. Olyan tanácsokat és feladatokat lát el, melyek az adott településsel értékeivel azonosak. Felújítási munkálatokban is részt vesz, hogy a zöld területek rehabilitációra szorulnak, a gondozás, és védelem mellett, így mondhatni, hogy olyan mérnöki feladatokat lát el, melyek a fejlesztésekkel kapcsolatosak, és együttműködnek más mérnökökkel is, akik különböző szakterületekről érkeztek. Így összefogva tudják létrehozni egy adott táj kinézetét, ökológiáját, és környezetét, a lehető legjobb formában, és módon. Természetesen minden munkálatot egy olyan tervezet létrehozása előzi meg, melyben minden fontos információ megtalálható a kialakítandó térről. Ilyen információk például az adott táj, vagy tér olyan adatai, melyekben fellelhető a helyszín földrajza, biológiája, ökológiája, talajtana, növényzetei, a vizei, melyek főként felszíni, és a körülvevő mesterséges építmények. Legnagyobb feladatok a földdel vannak, hiszen több munkálatot is el kell végezni, mielőtt a táj létrehozása megvalósulna. Ilyen feladatok, a dokumentációk elkészítései, melyek az adott földről szólnak, tehát elvégzi azokat a felméréseket, amik feltérképezik a területet, ezek után mintákat vesz a talajokból. A minták megvizsgálása után jön a növény és állatvilág áttanulmányozása, a természeti viszonyok felmérése, mint például a levegő összetétele, a megfelelő napsugárzás stb. Minden olyan a területen található növényről, vagy a behozni kívánt növényről rendelkezik információval, ami az ültetésüket, elhelyezésüket, és gondozásukat igényli. Mindezek után készít egy olyan látványtervet, melyben minden fel van tüntetve az elképzelt, megvalósítandó zöld területről. Végezetül a tervek elkészülése után, de még a munkálatok előtt egy árajánlatot készít a megrendelőnek.

About Author

0 Comment

SUBMIT COMMENT HERE

:*
:*